Grrrr
6 évesen nekem is
volt biciklis nacim, mentségemre szóljon, hogy akkoriban elképzelésem az
ízlésről koromból kifolyólag igen csekély volt. Később, ahogy nőttem, szépen
lassan megtanultam, hogy egy igazi nőnek mit illik és mit nem hangsúlyoznia,
illetve milyen módszerekkel, ha mégis erre vágyik a szíve.
Ugyebár egy helyes
klisé szerint minden dolognak megvan a jó oldala, hát a szóban forgó
jelenségnek is. Ha valaki erre vetemedik, azt a látszatot engedi láttatni a
kívülállóknak, hogy az illető igenis jóban van magával, kellő önbizalommal
rendelkezik. Az már más kérdés, hogy nagy valószínűséggel igen téves önkép is
társul ehhez.
A közkedvelt
cicanaci – vagy hivatalos posh nevén leggings – alapjában véve tunikával funkcionálna
amolyan harisnya alternatívaként mindenképpen olyan egyedeknek, akik formás
lábakkal rendelkeznek, ugyanis rövid láb esetén optikailag még jobban összezsugoríthatja
a viselőjét. Kisfiús alkattal megáldott topmodellek esetében talán még elnézhető
a tunika nélküli variáció, de egyéb esetekben azt hiszem az ilyen outfitek
megkaphatják a fashion disaster címkét.
Olivia Wilde
Kim Kardashian
Így már azért más a helyzet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése